A Magyar Természettudományos Oktatásért Alapítvány díjának célja, hogy tisztelettel adózzon azon pedagógusok előtt, akik áldozatos szakmai munkájuk révén kiemelkedő eredménnyel képzik a jövő tehetségeit. Az egyenként 2 millió forint összegű díjat az alapítvány kuratóriuma évente ítéli oda két-két fizika-, matematika-, kémia- és biológiatanárnak. Az alapítvány másik célkitűzése, hogy kiemelten támogassa a magas színvonalú középiskolai reálképzést, mint a leendő természettudományos értelmiség bázisát.
Az ötletmaratonra 25 jelentkezőt választanak ki a mentorok, és a verseny első napján, a helyszínen alakítják ki az 5 fős csapatokat. A csapatok 24 órán keresztül dolgoznak a megjelölt társadalmi problémára adott releváns válaszaik kidolgozásán. A 24 óra elteltével a Richter Ideathon szakmai zsűrije előtt mutatják be prezentációjukat.
A győztes csapat tagjai fejenként 200.000 forint díjazásban részesülnek.
Te és a természettudományok – mesés történetek (TETT) címmel 2021 óta hirdeti meg mese- és novellaíró pályázatát a Richter kezdeményezésére és támogatásával a Természettudományos Oktatásért Szabó Szabolcs Emlékére Közhasznú Alapítvány általános iskolai, középiskolai, valamint középfokú szakképzésben résztvevő diákok számára.
A TETT-mesepályázat célja, hogy segítse a közoktatásban tanulók számára a természettudományok megszerettetését, a tudományok műveléséhez elengedhetetlenül szükséges íráskészség, a kreatív és egyben precíz gondolkodás alapjainak elsajátítását, képzeletük fejlesztését, alkotóerejük felfedezését.