25 évvel ezelőtt, 1994. november 9-én vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére a Richter Gedeon Nyrt., amelyről ünnepélyes kereskedésindító csöngetéssel emlékeztek meg a tőzsdén. A társaság részvényeinek árfolyama a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett, ami nem csak a hazai tőzsde, hanem a magyar nemzetgazdaság szempontjából is egyedülálló sikertörténetnek bizonyult. Az elmúlt két és fél évtizedben a cég olyan innovatív multinacionális vállalattá nőtte ki magát, amely ipartörténetet írva, partnere révén az amerikai piacra is be tudott vezetni egy azóta is rendkívüli sikernek örvendő originális készítményt. Mindemellett a cég globálisan is meghatározó szereplővé tudott válni a nőgyógyászatban, és a közelmúltban saját fejlesztésű készítménnyel is belépett a gyógyszeripar leggyorsabban fejlődő szegmensébe, a biologikumok piacára.​

Két és fél évtizeddel ezelőtt, 1994. november 9-én kezdődött meg a tőzsdei kereskedés a Richter Gedeon Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén 1330 forintos bevezetési áron, amely a 2013-as 1:10 arányú részvényfelosztás (split) követően, a részvényfelosztás utáni árfolyamon 133 forintnak felel meg. Bevezetése óta a vállalat papírjai a BUX index harmadik legnagyobb súlyú részvényévé váltak, a Richter értéke az aktuális tőzsdei árfolyamon mintegy 1100 milliárd forint. A tőzsdére lépés óta a vállalat részvényeinek árfolyama 44-szeresére, az egy részvényre jutó osztalék pedig 16,7-szeresére (100 Ft) nőtt, a cég eddig összesen 232,5 milliárd forintnyi osztalékot fizetett törzsrészvényei után.

Nemcsak a tőzsdei intézményi- és magánbefektetők szempontjából, de nemzetgazdasági szerepét tekintve is sikertörténetnek számít a Richter elmúlt 25 éve. Árbevétele 1994 óta 21-szeresére nőtt, 2018-ban 445,5 milliárd forint ért el. Az adózott eredmény 8,6-szorosára bővült, 2018-ban 36,2 milliárd forint volt. A Richter alkalmazottainak számában is jelentős növekedés volt tapasztalható: 2018-ban 12667 főt foglalkoztatott a cég az 1994-es 4 és fél ezerhez képest.

„Hosszú utat tett meg a Richter a tőzsdei bevezetése óta: regionális gyártóból magyarországi központú multinacionális nagyvállalattá vált, amely mintegy 100 országban értékesíti készítményeit, közel 50 országban leányvállalatok révén is jelen van, és Magyarországon kívül 5 országban vannak gyártó egységei. Specialty pharma stratégiánk következetes végrehajtásával mára mi büszkélkedhetünk a Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb kutató-fejlesztő központjával és globális szinten is az egyik legjelentősebb nőgyógyászati portfólióval. Mindezek az eredmények nem kis mértékben a tőzsdei jelenlétünknek köszönhetőek, amely egyszerre járt tőkebevonással és komoly jelentéstételi kötelezettség révén nagyfokú átláthatósággal, amely egyben fokozott és állandó teljesítménykényszert is jelentett számunkra" – mondta el Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. elnöke a 25 éves jubileum alkalmából.

„A tőzsdei jelenlét egyértelművé teszi, hogy a Richter menedzsmentjének, vezetőinek és valamennyi munkavállalójának legfontosabb feladata a részvényesi érték növelése. Elkötelezettek vagyunk, hogy megújított stratégiánk által kijelölt célokat megvalósítva a jövőben is magas hozzáadott értékű és kiváló minőségű speciality készítményeket vezessünk be a piacra, annak érdekében, hogy folyamatosan javítsuk jövedelmezőségünket és megfeleljünk részvényeseink elvárásainak. Bízunk benne, hogy ezzel is tovább tudjuk erősíteni nem csak a külföldi, de a hazai részvényesek bizalmát, akiknek a súlya valamivel több mint 6%-ról 11% fölé emelkedett az elmúlt két évben" – hangsúlyozta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója.

„Minden egyes kereskedésindító csengetés jelentős esemény a Budapesti Értéktőzsde életében, a mai azonban különösen fontos számunkra, ugyanis ritkán ünnepelhetünk olyan korszakos jubileumot, mint a Richter Gedeon tőzsdére lépésének 25. évfordulója. Nem véletlen, hogy a két szervezet negyed évszázada eredményesen működik együtt, hiszen a legfőbb vezérelvek, mint a versenyképesség, az innovációs fejlesztés és a nemzetgazdaság növelése, a BÉT és a Richter részéről is egybecsengenek. A vállalat papírjai, amelyek az egyik legnagyobb súlyban vannak jelen a BUX kosárban, mindig is biztos befektetésnek számítottak a hazai háztartások számára; emellett a teljesítménye és dinamikus működése minden jelenlegi és tőzsdeaspiráns kibocsátó számára követendő példát állít" – nyilatkozta Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

 

Richter a Budapesti Értéktőzsdén

Bevezetés: 1994. november 9.

Bevezetési ár: 1330 forint (2013-as splittel korrigálva: 133 forint)

Jelenlegi árfolyam (2019.november 21-én): 5930 HUF

Kapitalizáció (2019.november 21-én): 1 105,2 milliárd HUF

Közkézhányad: 74,75%

BUX-tagság: 1998. november 20-tól

Jelenlegi súlya a BUX-indexben: 21,25% – a 3. legnagyobb súlyú papír

MSCI Hungary index tag: 1995. január 2.-2012. december 2., majd 2013. november 27-én kerül vissza az indexbe

Forgalom (2018): 527,8 milliárd forint; 97 millió darab részvény; 249.180 kötés

Napi átlagforgalom (2018): 397.357 db; 2163,3 millió Ft

Árfolyamnövekedés a bevezetés óta: 44-szeres növekedés

Összes osztalék 1 részvény után a bevezetés óta eredeti névértékre (1000 forint) vetítve: 12530 forint, split utáni névértékre vetítve: 1253 forint

Maximális ár: 7296 forint, 2017. jún. 19-én (eredeti névértékre vetítve: 72960 forint)

Gazdát cserélt részvények száma a bevezetés óta: 3.070.012.800 darab

 

Richter – Háttéradatok

A budapesti székhelyű Richter Gedeon Nyrt. (www.richter.hu) az egyik legnagyobb közép-kelet-európai gyógyszeripari vállalat, amely Nyugat-Európában, Kínában, valamint Latin-Amerikában is közvetlen piaci jelenlétet épített ki. A 2018. év végén a 3,2 MrdEUR (3,6 MrdUSD) tőzsdei értékkel bíró vállalat mintegy 1,4 MrdEUR (1,6 MrdUSD) konszolidált árbevételt ért el ugyanebben az évben. A Társaság termékpalettája szinte valamennyi fontos terápiás területet – nőgyógyászati, központi idegrendszeri, szív- és érrendszeri – felöleli. A Közép-Kelet Európa legnagyobb K+F központjával rendelkező vállalatnál az eredeti kutatás a központi idegrendszer megbetegedéseire irányul. Széleskörűen elismert szteroid-kémiai ismeretei révén a Richter a világ egyik legjelentősebb vállalata a nőgyógyászat területén. A Társaság jelentős erőforrásokat fordít bioszimiláris termékek fejlesztésére.

 

További információ:

Beke Zsuzsa, PR és kormányzati kapcsolatok osztályvezető, Richter Gedeon Nyrt.

Telefon: +36 1 431 4888

Email: zs.beke@richter.hu