A Richter Gedeon Nyrt. immár harmadik alkalommal rendezte meg az egyetemistákat megcélzó ötletmaraton versenyét, a Richter MindRunt. A megmérettetésre a hallgatók választott egyetemüktől függetlenül pályázhattak, a döntősöket pedig a verseny fiatal tudós mentor csapata választotta ki. A 24 órás próbatétel célja, hogy a résztvevők inspiráló, kreatív környezetben, csapatban dolgozva hozzanak új, megvalósítható és fenntartható megoldásokat valós társadalmi problémákra. Idén a Z-generáció egészségmegőrzésére és testtudatosságának fejlesztésére keresték a választ a versenyzők.

Az ötletmaraton résztvevői amellett, hogy egy eddig ismeretlen, új helyzetben tehették próbára magukat a projektfeladat kidolgozása során értékes visszajelzéseket is kaphattak a mentoroktól. Így nemcsak új kapcsolatokat tudtak kiépíteni, de saját képességeik és ismereteik fejlesztését is nagy mértékben elősegítette ez a megmérettetés.

Az idei projektfeladat középpontjába olyan innovatív, hosszú távon is fenntartható ötletek kidolgozását várták a résztvevőktől, amelyek a kellő tudományos megalapozottság mellett a Z-generáció testi egészségmegőrzését helyezik fókuszba, legyen szó akár a biológiai óra fontosságáról, a mozgásszegény életmódról, súlyproblémákról, termékenységmegőrzésről vagy akár az egészséges táplálkozásról.

A csapatokat a mentorok alakították ki a helyszínen, a kiválasztás során pedig a hallgatók eltérő szakterületei és érdeklődési köre is hangsúlyt kapott. A szervezők idén is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a diákok a közös ötletelés mellett olyan élményekkel is gazdagodjanak, amelyek hosszú távon is segíthetik őket személyes és szakmai fejlődésükben egyaránt. Ezért a pénteki nap során a Momentán Társulat jóvoltából improvizációs workshopon vehettek részt, ami egymás megismerésén túl a versenyre való ráhangolódást is elősegítette.

Polgár Judit, nemzetközi sakknagymester, a Richter MindRun egyik zsűritagjaként motivációs előadással készült az ötletverseny résztvevőinek, ahol saját tapasztalatai alapján vázolta fel a fiatalok számára, hogy versenyszituációban, stresszhelyzetben mekkora jelentősége van az objektív helyzetértékelésnek, de a pozitív, támogató visszajelzéseknek és a flow-hatásnak is az egyén teljesítményére. Így a testi egészség megőrzése mellett a mentális egészség megőrzésére is fokozott figyelmet kell fordítani. Az előadás második részében azt is megtudhattuk, hogy véleménye szerint a folyamatos önfejlesztés a kulcsa annak, hogy a jövőben adódó lehetőségekkel élni tudjunk. Ha pedig nehéz élethelyzetben vagyunk, úgy érezzük, egy feladatban kudarcot vallottunk, merítsünk erőt az eddig elért sikereinkből, és igyekezzünk a jövőbeli nagy céljainkra fókuszálni.

A csapatok munkáját, a prezentációra való felkészítését a 2024-es verseny során is olyan kiváló mentorok segítették, mint Dr. Bajer-Molnár Orsolya evolúcióbiológus, a Bécsi Orvostudományi Egyetemen Higiéniai és Alkalmazott Immunológia Intézet munkatársa, Kis-Tóth Ágnes, asztrofizikus, az ELTE TTK Fizikai Intézetének mestertanára, Zsiros László Róbert PhD, tudományos kommunikációs szakértő, Bajcsi Áron PhD hallgató, ScUP alapító, a Tudomány-ON házigazdája és Dr. Papp Benjamin Tamás, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Rendszerimmunológiai laboratóriumának PhD hallgatója, ScUP alapító.

Az ötletmaratonon kidolgozott projektötleteket a csapatok az esemény utolsó napján prezentálták a szakmai zsűrinek, melynek tagjai: Csaba Lajos, a Richter Gedeon Nyrt. PR- és kormányzati kapcsolatok osztályvezető-helyettese, Polgár Judit, nemzetközi sakknagymester és Dr. Szentirmay Éva, a Richter Gedeon Nyrt. Iparjogvédelmi osztályvezetője voltak.

„Úgy gondolom, hogy az új, innovatív megoldások kidolgozásához elengedhetetlen, hogy kellő figyelmet fordítsunk a Z-generáció ötleteire. Fontos megismernünk, hogy milyen problémák foglalkoztatják őket, és milyen nézőpontokból közelítenek meg egy-egy kihívást. Hiszen ezek újfajta perspektívaként, fontos jelzésként szolgálhatnak számunkra is. Jó volt látni, hogy a résztvevők saját, eddig megszerzett tapasztalataikat felhasználva mekkora felkészültséggel és érdeklődéssel viszonyultak a felvázolt társadalmi probléma iránt, és ennek eredményeként idén is rendkívüli részletességgel kidolgozott, színvonalas projektterveket ismerhettünk meg” mondta el Csaba Lajos a versenyt követően.

A Richter MindRun győztese a Bajcsi Áron által mentorált MértékKel(l) elnevezésű projekt lett. A Beke Zoltán (Semmelweis Egyetem), Bogáthy Edina (Debreceni Egyetem), Dajka Mikolt (Károli Gáspár Református Egyetem), Pataki Katalin (Szegedi Tudományegyetem), Ujvári Gábriel (Semmelweis Egyetem) és Turú Annamária (Szegedi Tudományegyetem) hallgatókból álló csapat több oldalról közelítette meg az egészséges életmód kérdéskörét. Ötletük kiindulópontját az adta, hogy különösen az egyetemi vizsgaidőszakok során sok esetben háttérbe szorulhat a rendszeres és egészséges táplálkozás jelentősége. Megoldásuk központi eleme, hogy csökkentsék a közösségi média és az influencer marketing egészséges étkezési és életvezetési szokások kialakítására gyakorolt sokszor káros hatását, valamint az egysíkú és nem megfelelő táplálkozás, vagy akár a mértéktelen táplálkozás arányát a fiatalabb generáció tagjai között. A program lényege, hogy országos lefedettséggel, megfelelő mértékű edukációval - az influencerek által közvetített üzenetek mellett - a szakemberek tanácsai is kellő publicitást nyerhessenek. Az információk terjedését különböző edukatív célú kitelepülésekkel, interaktív szimulációkkal, látványos kísérletekkel és „szakember simogatóval” valósítanák meg, ahol a különböző szakterületek képviselőivel (pl.: pszichológus, dietetikus) beszélgethetnének a hallgatók.

„A projektfeladat kidolgozásakor az idei év alkalmával több csapat estében is nagy hangsúlyt kapott a társadalmi érzékenyítés, edukáció, és a társadalmi szerepvállalás kérdésköre. Én személy szerint ezt nagyon jó iránynak tartom, hiszen a 21. század problémáira úgy tudunk hitelesen reflektálni, ha döntéseink során ezeket a tényezőket is figyelembe vesszük. A Richter kiemelt figyelmet fordít ezekre a tényezőkre, és a megismert projektötletek alapján azt mondhatom, megnyugtató a tudat, hogy ezek az értékek a jövő generációinak értékvilágát is átitatják”– tette hozzá az esemény zárásaként Dr. Szentirmay Éva, a Richter Gedeon Nyrt. Iparjogvédelmi osztályvezetője.

Az 5 csapat munkája alapján kidolgozott ötletek mindegyike egyedi, új megközelítésmódot tartalmazott, így a győztes csapat kiválasztásán túl a zsűri döntése alapján idén is kiosztott egy különdíjat. A verseny különdíjasa a Zsiros László Róbert által mentorált csapat lett, a Ciklus séta projektötletével. A 6 fős csapatot Dabóczi Réka (Semmelweis Egyetem), Endrész Balázs (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem), Fekete Marcell (Budapest Corvinus Egyetem), Rádai László (Szegedi Tudományegyetem), Soós Noémi (Semmelweis Egyetem) és Urbán Zsófia (Semmelweis Egyetem) alkotta. Projektötletükben egy olyan egyetemistáknak szóló verseny kidolgozását vázolták fel, amely a menstruációs szegénységre hívja fel a figyelmet, és mindkét nem számára segítséget nyújthat a női test működésének megértéséhez. A túrával egybekötött verseny során a különböző állomásokon a menstruációval és termékenységgel kapcsolatos ismereteket és tévhiteket dolgoznának fel interaktív, játékos formában. A nevezési díjat minden esetben a versenyzők által vásárolt tisztasági betétek jelentenék, amelyet egy jótékonysági szervezettel juttatnának el a rászorulók számára. Az ötlet jelentőségét mutatja, hogy Magyarországon tízből egy nőt érint a menstruációs szegénység problémája, így a résztvevők saját tudásuk fejlesztése mellett hozzájárulhatnának egy fontos társadalmi ügy mérsékléséhez.

„Mindig inspiráló látni azt a lelkesedést, pozitív versenyszellemet és innovatív gondolkodásmódot, ami a projektek kidolgozása során jellemezte a MindRun résztvevőit. Nagyon izgalmas volt számomra, hogy az ötletek kidolgozásakor sok esetben olyan újszerű, nem digitális megoldásokban gondolkoztak a csapatok, amik a technológiai újításokon túllépve is megállhatják a helyüket a való életben” – jegyezte meg Polgár Judit, nemzetközi sakknagymester a projektek értékelését követően.

 

Az eseményről készült videós összefoglaló anyagunk az alábbi linken tekinthető meg:

MindRun 2024 Aftermovie - YouTube

 

További információ:

Beke Zsuzsa

Richter Gedeon Nyrt.

PR és kormányzati kapcsolatok vezető

PR és kormányzati kapcsolatok osztály

e-mail: zs.beke@richter.hu

telefon: +36 1 431 4888