Ünnepélyes keretek között, az Országházban adták át a technológiai innováció, valamint a műszaki és mérnöki kutatómunka területén kiemelkedő teljesítményeket nyújtó szakembereknek odaítélt 2025. évi Gábor Dénes-díjakat.

A Gábor Dénes-díj közel négy évtizede támogatja az alkotó szellemi munkát, és a technológiai innováció, valamint a mérnöki és kutatói kiválóság elismerésének egyik legrangosabb hazai fórumává vált. Az idei felterjesztések között kiemelkedő arányban szerepeltek az élettudományok, különösen a gyógyszervegyészet területén dolgozó szakemberek, a hagyományos mérnöki pályák képviselői mellett.

A kitüntetettek között Dr. Greiner István kiemelkedő szakmai munkáját és a hazai műszaki-tudományos élethez való hozzájárulását is elismerték a magyar gyógyszeripari innováció elkötelezett feltalálójaként és kutatási vezetőjeként elért olyan kimagasló sikerekért, mint a célpont alapú megközelítési modell bevezetése egyes pszichiátriai betegségek gyógyszerének kifejlesztési folyamatába, továbbá áramlásos kémiai és zöld gyártástechnológiai vívmányok kidolgozása, valamint a világ élenjáró szakágazati irányítási trendjeinek kreatív hazai meghonosítása.

„A Gábor Dénes díj egy nagyon fontos elismerése azoknak az eredményeknek, melyeket eddigi munkám során fel tudtam mutatni. Ezeket az eredményeket azonban munkatársaimmal közösen értük el, így ez a díj nekik is szól. Köszönet a támogatásukért és a Richter iránt érzett elkötelezettségükért” – mondta el a díj kapcsán Greiner István, a Richter Gedeon Nyrt. Kutatási és fejlesztési igazgatója. „Mindannyian, akik itt a K+F-ben dolgozunk, azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy emberek millióinak adjunk lehetőséget az innovatív és megfizethető terápia elérésére. Ha ebben sikereket értünk el, és ezt mások is elismerik, akkor az nemcsak engem, hanem minden kollégámat büszkeséggel tölthet el. A gyógyszeripari innovációnál fokozottan igaz, hogy habár a díjat egy ember kapja, a siker mindenkié. Itt is szeretném kiemelni, hogy ezekért a közös sikerekért hálás vagyok minden volt és jelenlegi munkatársamnak” – tette hozzá Greiner István.

A Richter a hazai és nemzetközi gyógyszeripar meghatározó szereplőjeként büszke arra, hogy a mintegy 1200 főt meghaladó kutatás-fejlesztési bázisával Közép-Kelet-Európa legjelentősebb gyógyszerkutatási központjává vált. Az eredeti vegyületek kutatása mindig is kiemelt szerepet töltött be a Richter stratégiájában, ezért a vállalat a fenntartható növekedés mellett elkötelezetten és folyamatosan invesztál a kutatás-fejlesztésbe.