Idén tavasszal Siófokra, Tiszaújvárosba és Kiskunhalasra érkezik a Richter egyik legjelentősebb társadalmi felelősségvállalási programja.

A rendezvénysorozat célja, hogy ingyenes programelemein keresztül minél több emberhez juttassa el az egészségtudatos életmód és a rendszeres szűrővizsgálatok fontosságát. A program részeként a magyar gyógyszergyártó vállalat 3,5 millió forint alaptámogatásban részesíti a tavaszi állomásoknak otthont adó települések egészségügyi intézményeit: a Siófoki Kórház-Rendelőintézetet, a Tiszaújváros Városi Rendelőintézetét és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórházat.

A támogatás összege a program során tovább növekedhet, hiszen a részt vevők további 500 forint értékű adománypontokkal egészíthetik ki az alapadomány összegét. Többek között a helyszíneken szervezett Egészségsétákért, a különböző programelemeken való részvételért, valamint a Richter Egészségváros Facebook-oldalán futó élő közvetítésekhez kapcsolódó online aktivitásokért is adománypontok járnak, amelyekkel a Richter kiegészíti az egészségügyi intézményeknek felajánlott adományösszeget.

A Richter Egészségváros programjai kortól és nemtől függetlenül mindenki számára nyitottak. A látogatók idén is számos hiánypótló egészségügyi szűrésen vehetnek részt - a koleszterinszint-méréstől a prosztataszűrésig -, időpontfoglalás és előzetes regisztráció nélkül. Emellett egészségügyi tanácsadások, a hétköznapok során is hasznosítható ismereteket átadó előadások, valamint szórakoztató- és mozgásprogramok teszik élményszerűvé a rendezvényt Siófokon, Tiszaújvárosban és Kiskunhalason is.

„Az ingyenes szűrővizsgálatoknak, tanácsadásoknak és ismeretterjesztő programoknak kiemelt társadalmi szerepük van, hiszen a megelőzés és a korai felismerés kulcsfontosságú az egészség megőrzésében. Ugyanakkor sokan vannak, akik valamilyen okból kifolyólag nem jutnak el rendszeresen orvosi vizsgálatokra. A Richter Egészségváros lehetőséget ad arra, hogy bárki egyszerűen és ingyen férhessen hozzá fontos szűrésekhez és hiteles egészségügyi információkhoz. Úgy gondoljuk, hogy ezáltal a kezdeményezés nemcsak az egészségtudatosság erősítésében játszik fontos szerepet, de hosszabb távon az egészségügyi ellátórendszer működésére is kedvező hatással van.” -  mondta Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. csoportszintű PR-, CSR- és kormányzati kapcsolatok főosztályvezetője.

A 2009-ben indult Richter Egészségváros eddig 113 alkalommal valósult meg, és több mint 834 millió forint adományt gyűjtött a hazai egészségügyi intézmények számára. Az idei eseményeken összegyűjtött támogatást a részt vevő egészségügyi intézmények az alábbi fejlesztésekre fordítják: a Siófoki Kórház-Rendelőintézet berendezés és eszközfejlesztésre, Tiszaújváros Városi Rendelőintézete egy angiológiai color doppler ultrahang beszerzését kezdeményezi, míg a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza egy nőgyógyászati laparoszkópos torony beszerzését szeretné megvalósítani.

A tavaszi programsorozat helyszínei és időpontjai:
• 2026. május 9. – Siófok, Siófoki Nagystrand
• 2026. május 16. – Tiszaújváros, Városház tér
• 2026. május 30. – Kiskunhalas, Bethlen Gábor tér

A részletes programokról és az aktuális információkról a Richter Egészségváros weboldalán és Facebook-oldalán tájékozódhatnak az érdeklődők.